Válogass a legszebb utazások közül!

Advent Elzászban

Tartson velünk a Advent Elzászban utazásra! A kiutazás történik, . Az utazás időtartama nap nonstop utazással. Az utazás legjobb alapára 0 Ft/fő.

Advent Elzászban leírás

Kívánságlistára teszem

Elzász a téli hónapokban teljesen új arcát mutatja az odalátogatóknak. A főváros, Strasbourg több mint 500 éves hagyományokkal rendelkező kará­cso­nyi vására Franciaországban talán a legnépszerűbb. Ebben az időszakban a katedrális körüli tereket ellepik a kézművesek, árusok, zenészek, az utcákat pedig frissen sült sütemények illata lengi be, felejthetetlenné téve ezzel a karácsony előtti készülődést. Elzász hangulatos adventi vásárai mellett természetesen olyan gyöngy­szemek sem maradhatnak ki utunkból, mint Colmar és Riquewihr, illetve Koenigsbourg híres várkastélya, mely ebben a programunkban szerepel először. Odaútban utasaink felfe­dez­hetik az adventi pompába öltözött Innsbruck, Zürich és Basel néhány fontos nevezetességét is.

Az utazásról:

Légkondicionált luxusautóbusszal.

Program:

1. nap: Innsbruck

Elutazás Székesfehérvárról, a Piac téri parkolóból reggel 5.15-kor. Budapestről az autóbusz 6.30-kor indul a Déli pályaudvartól. Utazás a Tatabánya - Győr - Hegyeshalom - Bécs - Salzburg - Innsbruck út­vo­na­lon. Séta Innsbruckban, Tirol fővárosában, ahol a híres Aranytető előtti teret és utcákat ilyenkor a ka­rá­csonyi árusok népesítik be. Ezután továbbutazás az Inn völgyében a festői fekvésű tiroli szállodához (1 éj).

2. nap: Zürich, Basel

Utazás gyönyörű alpesi tájakon át Zürichbe. Séta az óvárosban és a Bahnhofstrassén, a világ egyik legelőkelőbb üzletutcáján. A város ebben az idő­szak­ban is turisták ezreit vonzza, hiszen a központi vasútállomáson építik fel Európa legnagyobb fedett adventi vásárát. Délután továbbutazás Franciaország irányába. Is­mer­ke­dés a francia-német-svájci hármas határon fekvő Basellel, melynek városképe a helyiek szerint a Rajna-menti települések legszebbike. A folyóparti dombon fekvő óváros miatt sokan Budapesthez is hasonlítják. Átkelés Franciaországba, szállás Elzászban, Mul­hou­se mellett (3 éj).

3. nap: Strasbourg

Egész napos kirándulás Elzász fővárosába, Stras­bourg­ba, mely az Európai Parlament és az Európa Tanács székhelye. Ismerkedés a várossal, séta a Petite France negyed bájos, favázas házai között. A hatalmas gótikus katedrális megtekintése után szabad program, barangolás a hangulatos karácsonyi vásárban, illetve lehetőség sétahajózásra a várost átszelő csatornákon.

4. nap: Koenigsbourg, Riquewihr, Colmar

Délelőtt látogatás Koenigsbourg pompás vár­kas­té­lyá­ban, mely egy 760 m magas hegyfokon áll (gyö­nyö­rű panoráma a Rajna völgyére). Ezután egy, a XVI. századból szinte érintetlenül ránk maradt kisvárosba, Riquewihrbe utazunk. A közép­kori várfalak közt és a sikátorokban szinte egy időutazás részesének érezhetjük magunkat. Délután Colmarral, Franciaország egyik leg­el­bű­vö­lőbb városával ismerkedünk. Sétát teszünk a késő középkori favázas házak közti macskaköves utcákon, melyek ebben az időszakban a karácsonyi vásározók zajától hangosak.

5. nap: Utazás az Alpokon keresztül

Utazás Svájcon és az osztrák Alpokon keresztül, a Basel - Zürich - Feldkirch - Innsbruck - Salzburg - He­gyes­halom - Győr - Tatabánya útvonalon. Haza­é­rke­zés Budapestre, majd Székesfehérvárra a késő esti órákban.

A szállásról:

4 éjszaka kényelmes. Nincs éjszakai buszozás.

Az elhelyezésről:

2-3 ágyas, fürdőszobás szállodai szobákban

Az ellátásról:

Büféreggeli (fakultatív vacsora).

Infóvonal

+3670 123 456

Nyitva tartás

H-P:9:00-17:00
SZo-VZÁRVA

A Teszt Travel munkatársai több mint 30 év utazási irodai tapasztalattal teljesítik az utazni vágyók álmait!

Teszt iroda, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 2, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 3, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 4, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 5, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 6, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 7, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 8, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Fő partnereink:
Válogatott utazások

A www.afrikaiutazas.hu weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek. A jelentkezés elküldésével nem jön létre sem Utazást közvetítő szerződés, sem Utazási szerződés. Az Utazást közvetítő szerződés vagy az Utazási szerződés a jelentkezésre küldött visszaigazolás alapján, a visszaigazolásban írásban rögzített feltételek szerint az utazási részvételi díj előlegének, vagy indulás előtt 35 napon belül a teljes összegnek a megfizetése és a kért dokumentumok aláírt példányainak visszajuttatása után, a szabad helyek függvényében jön létre a Flair Travel Kft. illetve az utazásszervező partnereinek utazási feltételei és utazási szerződései alapján. A honlapon szereplő helyesírási hibákért, az időközben aktualitását vesztett árakért és akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a Flair Travel Kft. által írásban visszaigazolt árak, árajánlatok tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében. Ön, mint felhasználó elfogadta és értelmezte ezen felhívást, bárminemű megrendelés vagy ajánlatkérés leadásánál.

Powered by Mediaorigo MediaOrigo | Tourism CRM: Travelium Software Travelium Software
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Küldés e-mailben
Advent Elzászban

Advent Elzászban

Ausztria, Burgenland, Innsbruck

Útazonosító: 1899

Az utazás oldalának hivatkozását továbbítottuk a megadott email címre! Köszönjük, hogy használta szolgáltatásunkat!
Kötetlen ajánlatkérés
Advent Elzászban

Advent Elzászban

Ausztria, Burgenland, Innsbruck

Útazonosító: 1899

Az ajánlatkérését továbbította a rendszer kollégáinkhoz!