Válogass a legszebb utazások közül!

ADVENT BUDAPESTEN

Tartson velünk a ADVENT BUDAPESTEN utazásra! A kiutazás történik. Az utazás időtartama nap nonstop utazással. Az utazás legjobb alapára 0 Ft/fő.

Jótékonysági rendezvényünk folytatódik! leírás

Kívánságlistára teszem

A MILLENNIUM Utazási Iroda által immáron 11 alkalommal, 2016. decemberében ismét megrendezzük a már hagyománnyá vált Advent Budapesten elnevezésű JÓTÉKONYSÁGI rendezvényünket! A jótékonysági rendezvény célja, hogy olyan gyermekeket ajándékozhassunk meg, akik nehéz körülmények között, hátrányos helyzetben nevelkednek, esetleg fogyatékkal élnek és szülői, gondviselői erőforrásból nem juthatnak el hasonló programra, kirándulásra.

Szeretettel várjuk továbbá azon kistelepülésen élő gyermekeket is, akik szorgalmuk, képességeik révén kiváló tanulmányi eredményeket érnek el, és az iskola vezetősége ösztönző jutalmazásként delegálja őket.

A támogatók segítségével gazdaggá tett program és ajándék olyan élmény e gyermekeknek, ami vidámságával távol röpíti őket a mindennapok gondjaitól, tanulmányi jellegével neveli őket, játékosan, tapasztalati úton bővíti az iskolában már megszerzett tudást és szebbé, különlegessé teszi a Karácsonyukat!

Az idei évben minden eddiginél több, neves támogató csatlakozik e nemes ügy mellé, így összefogásunkkal közel háromezer gyermeknek szerezhetünk felejthetetlen, szép élményeket!

Az utazásról:
  • Vonattal, Budapesten autóbusszal

A kiránduláson résztvevő gyermekek, valamint 10 gyermek után egy kísérő ingyenes vasúti utazásra jogosult, így esetükben a fent leírt részvételi díjhoz az útiköltség nem adódik hozzá. (Kivéve ha a csoport csak IC vonattal tud feljutni a fővárosba. A pótdíjra nem vonatkozik az ingyenesség.) Az ingyenes utazáshoz szükséges múzeumi fogadónyilatkozatot irodánk juttatja el iskolájuknak. Kivétel: Parlamenti fogadónyilatkozat

A program min. 46  fizető fő gyermek után 3 fő Pedagógusnak ingyenes.

Program:

Várható program:

  • interaktív, játékos városnézés (buszos és/vagy gyalogos)
  • múzeumlátogatás extrával (tárlatvezetés, múzeumpedagógiai program, stb.) vagy Parlament látogatás
  • szórakoztató meglepetés program (pl mozivetítés Budapest egyik legkedveltebb multiplex mozijában)
  • Karácsonyi vásár (rendelkezésre álló idő függvényében)

Változtatás jogát fenntartjuk!

Infóvonal

+3670 123 456

Nyitva tartás

H-P:9:00-17:00
SZo-VZÁRVA

A Teszt Travel munkatársai több mint 30 év utazási irodai tapasztalattal teljesítik az utazni vágyók álmait!

Teszt iroda, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 2, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 3, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 4, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 5, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 6, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 7, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Teszt iroda 8, teszt utca
NYITVA
Nyitvatartás
Hétfő:9:00 - 17:00
Kedd:9:00 - 17:00
Szerda:9:00 - 17:00
Csütörtök:9:00 - 17:00
Péntek:9:00 - 17:00
Szombat:-
Vasárnap: -

1021 Budapest, Teszt utca 26.
Irodaház

+36 70 123 456

+36 30 123 456

Fő partnereink:
Válogatott utazások

A www.afrikaiutazas.hu weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek. A jelentkezés elküldésével nem jön létre sem Utazást közvetítő szerződés, sem Utazási szerződés. Az Utazást közvetítő szerződés vagy az Utazási szerződés a jelentkezésre küldött visszaigazolás alapján, a visszaigazolásban írásban rögzített feltételek szerint az utazási részvételi díj előlegének, vagy indulás előtt 35 napon belül a teljes összegnek a megfizetése és a kért dokumentumok aláírt példányainak visszajuttatása után, a szabad helyek függvényében jön létre a Flair Travel Kft. illetve az utazásszervező partnereinek utazási feltételei és utazási szerződései alapján. A honlapon szereplő helyesírási hibákért, az időközben aktualitását vesztett árakért és akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a Flair Travel Kft. által írásban visszaigazolt árak, árajánlatok tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében. Ön, mint felhasználó elfogadta és értelmezte ezen felhívást, bárminemű megrendelés vagy ajánlatkérés leadásánál.

Powered by Mediaorigo MediaOrigo | Tourism CRM: Travelium Software Travelium Software
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Küldés e-mailben
ADVENT BUDAPESTEN

ADVENT BUDAPESTEN

Magyarország, Budapest és Közép-Dunavidék régió, Budapest

Útazonosító: 3500

Az utazás oldalának hivatkozását továbbítottuk a megadott email címre! Köszönjük, hogy használta szolgáltatásunkat!
Kötetlen ajánlatkérés
ADVENT BUDAPESTEN

ADVENT BUDAPESTEN

Magyarország, Budapest és Közép-Dunavidék régió, Budapest

Útazonosító: 3500

Az ajánlatkérését továbbította a rendszer kollégáinkhoz!